Árnyakat látok, nincsen hozzá test
Valaha férfiak, nők és gyerekek
Ma már csak árnyak, árnyak, s emlékek
Eltűntek végleg egy atomfelhőben
Egysíkú utak és falak megteltek
Élőknek árnyai borítják őket
Valahol kisebb a sugárzás
Bolyongó emberek, vergődő félhullák

Leégett a hátuk, kifordult a szemük
Jajszavuk nincs, kisült a nyelvük
Radioaktív testüket vonszolják
Velük is végez lassan a sugárzás

Bunkerekbe húzódva vannak, kik túlélik
Konzerv az ételük, így élnek évekig
Föld alá húzódva, egymást közt halódva
Feljönnek meghalnak a sugárzás nagyon nagy
Lassan, de biztosan, pusztulnak sorba
Ki lentmarad éhen hal, biztos, hogy vége van
Ez lesz a jövő? Rémálom kerget
Lesz-e majd ébredés, vagy a valóság ez?

Homályban látok egy fekete zászlót
Agyamban kutatva emléket találok
Gyerekek játszanak, virágos réteken
Ma már ez hol van, nincs remény, érzem

Fekete képek, borús álmok
E pillanatban mást nem látok
Egy fekete zászló lobog a szélben
Talán ez még megmenthet, úgy érzem
Bálványok hullanak a porba
Nagy vihart kavarnak
Ha nem jön az atom, szemétben fulladsz meg
Látom a vizeket olajtól szennyesen
Fákat és bokrokat levéltől mentesen
Nem érdekel senkit a pusztuló természet
Arcokat látok érzelemtől mentesen
Egésznap güriznek, hogy holnapig éljenek
Romos házak tövében, szemétdombok közepében
Emberi alakok tengődnek és halnak meg
Mások uralnak hegyeket, völgyeket
De nem boldog egyik sem
Vannak, de nem élnek

Élőhalott emberek, elpusztult környezet
Csoda, hogy nem élnek? Félek, hogy így lesz ez
Álom vagy valóság, gépfegyverek szólnak
Állarcosok jönnek, gépek nem emberek
Húsból, vérből vannak, de program fut testükbe
Sötét a jövő, rémes álmok kergetnek
Élek, élek, félek! Nincs remény, érzem
Várom az ébredést nyakig a szemétben
Ez lesz a jövő? Jövő, jövő, jövök…

vissza